Egy mindenki számára élhető világért dolgozunk, ahol érvényesülnek az emberi jogok, az esélyegyenlőség és a demokrácia. Fontos értékeink a nyitottság, közösség, cselekvés, autonómia, emberség.

Emberi jogi szervezetként oktatási programokkal, tanoda működtetéssel és civil szervezetek támogatásával foglalkozunk. Tevékenységünket a fejlesztő szemlélet, a tanulásba és változásba vetett hit jellemzi.
Az Emberség Erejével Alapítvány küldetése, hogy szerepet vállaljon egy mindenki számára élhető, demokratikus társadalom létrejöttében.
Ehhez egyaránt fontos a hátrányosan megkülönböztetett csoportok támogatása és (emberi jogi) nevelési programok megvalósítása. Vidéki, kicsi, civil szervezetként a gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan elvből indulunk ki, oktatási/nevelési programjainkban az innovációra, az adaptálhatóságra és a multiplikálásra helyezzük a hangsúlyt.
Az Emberség Erejével Alapítványt 2006-ban alapította egy pécsi orvos házaspár, lehetőséget adva lelkes fiataloknak, hogy szervezett keretek között népszerűsítsék az emberi jogok és a szolidaritás eszméit. A szervezet fő célja a társadalmi befogadás erősítése, az elnyomott, hátrányosan megkülönböztetett csoportok támogatása és többségi társadalom érzékenyítése által.
Az alapítvány 2010-ben kezdett dolgozni, Pécs keleti, szegregálódó városrészében, Gyárvároson. A kezdeti iskolai után szabadidős programokból, előbb a Menedék ifjúsági klub jött létre, majd 2013 tavaszán az Élmény Tár Tanoda. 2020-tól az Élmény Tár stratégiai partnerként, de önálló szervezeti formában működik tovább az Élménylelő Ifjúsági Egyesület keretein belül.
A szervezet 2007-ben indította első emberi jogi nevelési programjait, helyi általános- és középiskolákkal együttműködve.
Fontosnak tartjuk a civil szervezetek együttműködését, ezért kezdeményezte a Pécsi Emberi Jogi Nevelési Munkacsoport létrejöttét, amelynek jelenleg 7 szervezet tagja, akik különböző emberi jogi nevelési programokat üzemeltetnek. Ezentúl, az alapítvány tagja a Magyar Szegénységellenes Hálózatnak és rendszeresen dolgozik nemzetközi együttműködésekben is (Fiatalok Lendületben Program, Erasmus+).