Elmarasztalta a Pécsi Ítélőtábla Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatát, mint elsőrendű alperest az Emberség Erejével Alapítvány személyiségi jogainak megsértésében, s az önkormányzatot 250.000 Ft sérelemdíj megfizetésére, illetve hivatalos közlemény kiadására kötelezte. Ezzel részben helyt adott keresetünknek.

A Pécsi Ítélőtábla ítélete nemcsak a pécsi önkormányzat, de több magyarországi település hasonló, civileket támadó, a kormányzati propaganda részeként elfogadott nyilatkozataira is irányadó lehet.

Ugyanakkor morálisan elfogadhatatlannak és abszurdnak tartjuk, hogy Páva Zsolt és Hoppál Péter alperesek felelősségét nem állapította meg a bírói tanács, s a nyilatkozat visszavonására sem kötelezte az önkormányzatot.

Mint ismert, a pécsi önkormányzat Páva Zsolt polgármester előterjesztésére egy valótlanságokon alapuló, gyűlöletkeltésre alkalmas nyilatkozatot fogadott el 2017. decemberében. Továbbá Páva Zsolt és Hoppál Péter országgyűlési képviselő olyan nyilatkozatokat adott, amelyekben szerintünk hazug, hamis állításokat tettek az Emberség Erejével Alapítvánnyal kapcsolatban.

Az Erősödő Civil Közösségek indulásakor és az önkormányzati nyilatkozat elfogadása előtt arra kértük Páva Zsolt polgármester urat, győződjön meg személyesen a városban több mint tíz éve folytatott munkánkról és szándékaink tisztaságról. Páva Zsolt akkor azzal utasította el a felajánlást, hogy a pécsi polgároktól fog tájékozódni. Ennek eredményéről értesítést, az alapítványunkkal kapcsolatban állított vádak alaptalanságáról visszajelzést azóta sem kaptunk.

Az önkormányzat állásfoglalása nem méltó a városhoz. Amíg ez a nyilatkozat érvényben van, az Pécs szégyene. Számunkra az egyetlen elfogadható lépés, ha Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata visszavonja az említett nyilatkozatot, s nyilvánosan bocsánatot kérnek az alapítvánnyal kapcsolatban elhangzott rágalmak miatt.

Ma Magyarországon jelenség, hogy politikai erők következmények nélkül fogalmaznak meg hazugságokat civil szervezetekkel szemben, de ezt a gyakorlatot egy társadalmi szervezetnek sem szabad szó nélkül tűrnie. A közszereplőknek és politikai szereplőknek meg kell érteniük, hogy nem lehet következmények nélkül embereket, szervezeteket megbélyegezni, rágalmazni. Aki így cselekszik, annak súlyos politikai és emberi felelőssége van, tetteinek következményét viselnie kell.

Alapítványunk munkásságát 13 éves működésén túl az Erősödő Civil Közösségek elmúlt másfél éve is alátámasztja. A kormánypropaganda és a politikusok támadását kiváltó civil fejlesztési program első évében mintegy 100 millió forint támogatásban részesült több mint félszáz civil közösség a régióban. Alapítványunkhoz hasonlóan egyikük tevékenysége sem támasztja alá a megfogalmazott vádakat és kitalációkat.

Alapítványunk a Pécsi Ítélőtábla döntését tudomásul veszi. Az Emberség Erejével Alapítvány részére a pécsi önkormányzat által megfizetendő sérelemdíj összegéből egy, a civil kurázsit elismerő díjat alapítunk.

Ezúton is köszönjük a TASZ és munkatársainak a részünkre nyújtott jogi segítséget!