Diszkriminálóláma, gyerekjogi puzzle és szabadulójáték: ingyenesen letölthető emberi jogi foglalkozások a SALTO honlapjáról.

2020 elején alapítványunk több munkatársa és önkéntese is részt vett a „Dignity and Beyond” című emberi jogi játékokról szóló képzésen a spanyolországi Lorcában, ahol az egyik képző András, az Emberség Erejével vezetője volt.

Az ötnapos képzésen szó volt emberi jogi témákról és azok alternatív feldolgozásáról fiatalokkal a játékokon keresztül. A résztvevők különböző online emberi jogi játékok létrehozására alkalmas felületeken kívül megismerkedtek a szabaduló játékok módszertanával és azok emberi jogi nevelésben lehetséges használatával, sőt saját játékot is fejlesztettek.

Az elkészült játékokat először a helyi ifjúsági ház fiataljaival teszteltük, majd mindhárom elkészült játék felkerült a SALTO-YOUTH hálózat oldalára, így minden a téma iránt érdeklődő szakember számára elérhető.


HELP! – szabadulójáték a befogadásról

A szabadulójáték játék témája a bullying, más szóval iskolai zaklatás elleni küzdelem. A résztvevők nyomokat gyűjtenek, hogy segítsenek egy bajbajutott fiúnak, közben pedig megismerkednek az alapvető gyerekjogokkal.

A játék célja a gyerekek közötti ellenségesség, bántalmazás és kirekesztés csökkentése, az inkluzivitás, igazságosság, társadalmi intimitás és bizalom fontosságának megmutatása számukra nonverbális kommunikáció és értékek megosztása révén, amely mélyebb kapcsolatok létrejöttét segíti elő.

A játék kezdetén a játékosok találnak egy laptopot egy megnyitott chatbeszélgetéssel, amelyben a bántalmazott diák segítséget kér. A játék résztvevőinek meg kell találniuk és kinyitniuk a bajbajutott diák uzsonnásdobozát, amelyet elloptak tőle. Ahhoz, hogy a dobozt kinyithassák, nyomokat kell keresniük a szobában. Első lépésben a játék hősének érzelmeit ábrázoló hangulatjeleket kell megfejteniük, hogy megszerezzék a naplójának kulcsát. A naplóban lévő rejtvény megfejtése az UNESCO YouTube-videójához vezet, amely a gyermekek jogait mutatja be. A résztvevőknek a naplóban szereplő utalás segítségével kell a videóban szereplő nyomot megtalálniuk, hogy feloldhassák az uzsonnás dobozt elzáró lakatot.


NODRAMALAND – A diszkriminálóláma bűntettei (szabadulójáték)

A játék egy csodálatos, hihetetlen strandokkal, erdőkkel és finom gyümölcsökkel teli szigeten játszódik. A szigeten azonban szörnyű diktátor, a diszkriminálóláma uralkodik.

Az játék célja, hogy a fiatalokat aktív állampolgári részvételre és empátiára ösztönözze, miközben lehetőséget mutat a diszkrimináció elleni közdelemre, és az emberi jogok tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozza.

Ez a játék egy szabadtéri küldetés megoldásáról szól. A résztvevőknek a feladatok megoldásával kell segíteniük a helyi lényeket az emberi jogok elsajátításában. Ha minden lényt felszabadítanak, megszerzik a kincsesláda kódját, és elnyerik jutalmukat.


Gyerekjogi puzzle

A játék hat, egymástól különálló részből áll, amelyek mind egy-egy gyerekjogot ismertetnek meg játékos formában a résztvevőkkel. A játékosok minden részjáték elvégzését követően kapnak egy puzzlerészt, amelyek összegyűjtésével a végén kirakhatnak egy képet, ami egy teljes egészet ad ki.

A játék célja a fiatalok tájékoztatása és érzékenyítése a gyermekek jogainak témájában különféle szórakoztató játéktevékenységek révén, amelyek megteremtik a csapatszellemet, az empátiát és felhívják a figyelmet arra a jogaik ismeretének fontosságára.

A hat játékrész során a gyerekek játékos formában új ismereteket szerezhetnek a családhoz és az alapvető szükségletekhez való jogról, az oktatáshoz való jogról, a szabad játékhoz való jogról, a magánélethez és identitáshoz való jogról valamint az egyenlő bánásmódhoz való jogról.