Az Uccu Alapítvány tények és személyes történetek elmesélésével, párbeszéd kezdeményezésével válaszol a romákról kialakult tévhitekre és előítéletekre. A roma fiatalok szakmai és személyes fejlődését készségfejlesztő tréningekkel, informális oktatási módszerekkel segítik.

Az Erősödő Civil Közösségek támogatásával az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány tavaly pécsi műhelyének megerősítésére koncentrált. Iskolák, roma szervezetek és a közösségi média segítségével fiatal tagokat toborzott, online beszélgetésekkel, csapatépítő hétvégével, városi sétáik képzéseivel erősítette az önkéntesek összetartozását.

A szervezet 2010-ben alakult, Pécsen 2015 óta vannak jelen. Általános- és középiskolás diákoknak tartanak interaktív foglalkozásokat cigány identitásról és kultúráról, párbeszédet ösztönöznek roma és nem roma fiatalok között. Tíz iskola osztályközösségei számára tartanak foglalkozásokat, több civil szervezettel ápolnak aktív kapcsolatot. Tevékenységükre nagyobb igény mutatkozott, ezért új stratégiát dolgoztak ki, hogy növeljék a pécsi műhely társadalmi beágyazottságát, láthatóbbá tegyék a szervezet tevékenységét a városban.

A pandémia miatt 2020-ban főként az online térben valósult meg az Uccu legtöbb tevékenysége. Miután előfizettek a Zoom alkalmazásra, az önkéntes és koordinátori találkozók, képzések is virtuálisan történtek meg. Havi rendszerességgel stratégiai üléseket tartottak, ahol kommunikációs, fundraising és önkéntes menedzsment tevékenységükkel foglalkoztak.

“A csapatunk kohéziója érezhetően erősebb lett” – mondta el Vidák Gábor, az Uccu pécsi önkéntes koordinátora. “Kiderült, hogy veszélyhelyzetben jól tudunk együttműködni, a szervezet gyorsan reagál a kihívásokra.” Amikor a járványhelyzet enyhülése lehetővé tette, a csapat tagjai személyesen is találkoztak: augusztusban budapesti, miskolci, ózdi roma fiatalokkal együtt csapatépítő hétvégén vettek részt Balatonszárszón.

Az Uccu Pécs egyik fontos vállalása, hogy a belvárosban és Meszesen tematikus nyitott sétákat szervezzen. A 90-120 perces programok alkalmával az érdeklődőknek lehetősége nyílik találkozni cigány emberekkel, és személyesen tehetnek fel kérdéseket nekik a cigánysággal kapcsolatban. A sétákat a közeljövőben az Uccu online térben is elérhetővé kívánja tenni, már elkészítették ezek próbaverzióit. A képzések részeként az új önkénteseik is megtanulták a helyszínekkel és a vezetéssel kapcsolatos tudnivalókat.

Szóba kerül a szegregált oktatás és kirekesztés, de a tanodák és egyéb felzárkóztató programok is.

“Az egyes megállóknál beszélünk például a cigányság és a bányászat kapcsolatáról, a helyi jellegzetességekről, arról, hogy miként kerültek a cigányok erre a városrészre” – mesél meszesi sétáikról Gábor. “A résztvevők betekinthetnek egy Meszesen élő roma származású művész életébe és otthonába. A séta a Kóstolda nevű lakásétteremben zárul, ahol megvendégeljük a résztvevőket egy tradicionális cigány étellel, szót ejtünk a roma hagyományokról és gasztronómiáról is.”