A pécsi Improvokál Társulat pedagógusok részére tartott alternatív nevelés-módszertani tréninget. A négy alkalomból álló programsorozat az improvizáció, a drámapedagógia, a pszichológia, és az élménypedagógia módszerével kínált tanteremben is alkalmazható tudást. A résztvevők önfeledten, olykor saját korlátaikat átlépve sajátítottak el új kompetenciákat egy olyan időszakban, amikor hivatásukban különösen nehéz teher hárult rájuk.

Az Improvokál Társulat az improvizációs színházi technika eszköztárával dolgozik. Népszerű előadásaik mellett nyolc éve heti rendszerességgel tartanak nyitott műhelyeket az érdeklődőknek, például csapatépítő foglalkozásokat, tanárjelölteknek tréningeket. Tavaly egy komplex képzési sorozattal a közoktatásban dolgozóknak adtak lehetőséget elsajátítani egy sokszínű, az érzelmi intelligencia fejlesztését segítő módszertant.

Az első képzési alkalmat februárban, a továbbiakat a járvány miatt az ősz folyamán tartották meg. A tréning 57 résztvevője ingyenesen bővíthette eszköztárát új nézőpontokkal, gyakorlatokkal, játékokkal. “A foglalkozások alatt olyan tudatosan kialakított helyzeteket teremtünk, melyek előhívják és fejlesztik a játszók kreativitását, koncentrációs és döntési készségét, empátiáját” – mondta el Kovács Fanni nevelési asszisztens, improvizációs tréner, az Improvokál Társulat tagja. “Mivel a módszer nem feltétlenül igényel előre meghatározott konkrét tartalmat, formai vagy tárgyi feltételeket, így könnyedén alkalmazható a mindennapokban az iskolában.”

Az Erősödő Civil Közösségek támogatása lehetővé tette, hogy meghívjanak budapesti előadókat, trénereket, megfelelő helyszínt (Civil Közösségek Háza) béreljenek. A program keretében megszervezték a győri RÉV Színház Massza c. komplex színházi nevelési előadásának pécsi bemutatását is. A praktikus tudás mellett szakmai kapcsolatokkal is gazdagodtak a megjelentek. A programnak köszönhetően találkoztak a legkülönfélébb nevelési színtereken tevékenykedő szakemberek: ormánsági tanodai dolgozó, egyetemi tanár, óvodapedagógus, pályaelhagyó és visszatérő szakember is volt a résztvevők között.

“A pedagógusok szakmai érdeklődése nagyon inspiráló volt” – mesélt a program hangulatáról Fanni, amit szerinte jól jelzett a foglalkozások szüneteiben állandóan duruzsoló alapzaj. “Jó volt látni, hogy a gyermekek szeretete, a tanítás szeretete, a hivatástudat milyen erős kapocs tud lenni a teljesen más közegből érkező emberek közt. Reménykeltő volt megtapasztalni, hogy ha nem is kapják meg intézményeikben a kellő támogatást, a megfelelő képzést, attól még maguktól is képesek lépni fejlődésük érdekében.”