A podcast főszereplője Halmai Tamás, aki Pécs mellett él, 47 éves, sok verseskötete jelent meg, több tanulmánykötete. Éppúgy akadnak filmjegyzetei mint nyelvészeti elmélkedései, sőt, írt már dalszövegeket is. Mindezzel együtt szerintem Halmai Tamás leginkább költő. Ő a rá jellemző szelídséggel, kicsit brillírozva a szemtelen kisgyerek szerepében mosolyogva kijavítana, azt mondaná magáról, hogy egyszerűen csak szeret verseket írni.
Én bátor embernek mondanám, ő magát inkább makacsnak tartja, kicsit antiszociálisnak. Ha szelídnek és érzékenynek jellemezném, biztos azt felelné, hogy inkább depresszív alkat, de másnap visszahívna, hogy elfeledte megemlíteni, hogy az emberi jogokra mégiscsak különösen érzékeny, például az első vidéki Pride-hoz kapcsolódó beszédet ő mondta el. De hagyott már ott állást azért, mert egy írótársát nemtelen támadás ért.
A most következő beszélgetés a pandémia és egészségügyi okok miatt telefonon készült, de ez csak egy technikai megoldás, a lényeget nem érinti. Halmai Tamás költőt Balogh Robert író, újságíró kérdezte.
Tartalom
- 06.41: „a tornyokat ha lehet, elkerülném”
- 11.32: „nagyon kellemetlenül emlékeztetett sötétebb történelmi korszakokra”
- 18.57: „valamennyit még magával hoz az éjszaka”
- 27.11: Mi az író dolga a világban?
- 35.07: Te tudsz kortárs költőt mondani?
Aki kérdez: Balogh Robert
Szignál: Kiss Irina
Arculat: Biacsics Renáta – Renyagyár
A Kék Kanapéról bővebben itt olvashatsz.
(Sajnos adódott némi technikai probléma a felvétellel, így az interjú egy részének a hangminősége elmarad a megszokottól: ez azonban a tartalmi értékéből nem von le. Hallgassátok sok szeretettel, megértéseteket köszönjük!)