Tasnádi Zsófit a legtöbben az Élmény Tár miatt ismerik Pécsen: azok a kisgyerekek, akikkel elkezdett foglalkozni Gyárvároson, ma már fiatal felnőttek. Zsófi és az Élmény Tár közössége nélkül jó eséllyel máshogy alakult volna sokuk élete. Kiállása sokunk számára példakép lehet: tavaly tavasszal a pécsi civileket képviselve szólal fel az újságírók az ellehetetlenítési törvény ellen szervezett tüntetésén, a civil mozgalom nevében pedig az önkormányzat Népjóléti és Civil Bizottsága, majd a közgyűlése előtt is. Hiteles és bátor szavaival sokunk tudott azonosulni. Bemutatjuk az Emberség-díj 2026 magánszemély kategória jelöltjeit.
“Mindig a gyerekek és csapata érdekeit tartja szem előtt, akkor is, ha a saját élete háttérbe szorul. Pécs egyik peremkerületén esélyteremtő gyerekbirodalmat alkotott meg, ahol a demokráciának, a gyerekjogok és a gyerekek felelősségérzetének, döntéshozatali képességének fejlesztése kap főszerepet” írták akkor róla, amikor Lénárd Kata-díjra jelölték: az elismerést később át is vehette.
A Pécsi Tudományegyetemen romológiát és drámapedagógiát végzett, az itt szerzett tapasztalatot a mélyszegénységben élő pécsi családok támogatásában kamatoztatta. Sokáig az Üres Tér nevű színházi társulásnál dolgozott produkciós munkatársként, főként a szervezés volt a feladata. 2009 körül aztán a pécsi Hősök terén egy elhagyatott moziban csináltak helyi gyerekekkel összművészeti, videós projektet. (Ennek kapcsán ismerkedett meg a városrészben szintén tevékenykedő Lénárd Katával.)
Ez az időszak meghatározó volt számára, így nem véletlen, hogy a szociális szféra felé fordult a pályája. “Nagyon elkezdett érdekelni, hogy lehet segíteni olyan fiataloknak, akik nem jómódban nőnek fel, nem kapnak annyi lehetőséget, mint amennyit például én kaptam gyerekként” – mondta egy PécsMának adott interjúban.
A projektet követte egy Gyárvárosban indított gyerekklub, ahol elsősorban közösségi foglalkozásokat tartottak az erre fogékony fiataloknak, önkéntesek és gyakorlatot teljesítők bevonásával. Kezdetben a ZION (Zenész Ifjúsági OtthoN) adott otthont a kezdeményezésnek, amely aztán Menedék néven futott tovább egy apró helyiségben, szintén a keleti városrészben, együttműködésben az Emberség Erejével Alapítvánnyal. 2013-ban végül nagyobb területen, az Álmos utcában indulhatott az Élmény Tár. Az először tanodaként szervezett kezdeményezés 2019 óta elhagyta az állami rendszert, azóta inkább külföldi pályázatokból, magánszemélyek és cégek adományaiból működnek.
A tevékenységük szerteágazó. Céljuk már a legkisebbeket megismertetni az olvasás, az írott kultúra alapjaival, hisz sok mélyszegénységben élő családnak nincsenek is otthon könyvei, így oktatási intézménybe kerülve a gyermekek máris hátrányba kerülnek olyan társaikkal szemben, akik esti mesét hallgathattak az ágyban kiskoruktól. Nem csak az iskolai kihívásokra szeretnének reagálni. “Az alapkészségek fejlesztését tartjuk igazán a feladatunknak, de a gyerekeknek többnyire szüksége van arra, hogy a házi feladatokban, dolgozatokra és feleletre való felkészülésben, aktuális tananyagban korrepetáljuk őket” mondta el Zsófi. Nagy hangsúlyt fektetnek a későbbi életükben hasznos készségeket adó és élményalapú közösségi programokra, például táborokra, lovas foglalkozásokra, kirándulásokra, színházra, mozira, számítógépes és főzőszakkörre, sportműhelyre, készségeket fejlesztő játékokra.
