Egy patapoklosi baráti társaság közel tíz évvel ezelőtt alapította meg a Lendülettel Kicsikért és Nagyokért Egyesületet, hogy közelebb hozza egymáshoz a falu lakóit.
Patapoklosi apró kis település Baranya megyében a Zselicség lábánál, az egykori mezőváros Pata és a Keleti-Gyöngyös túlpartján fekvő Poklosi egyesítésével jött létre 1950-ben. A falu így két, egymástól egy kilométer távolságra lévő településrészből áll, s ez éppen elég ahhoz, hogy elszigetelje egymástól az ott élő mintegy 350 embert.
Az egyesület célja, hogy ezt a távolságot csökkentse és aktív közösségi élet legyen Patapoklosiban. Többször működnek együtt környező településekkel is, ezeknek keretében számos programot együtt bonyolítanak le.
![](https://www.emberseg.hu/wp-content/uploads/2019/07/received_687426651710926-767x1024.jpeg)
„A mai világban egyre nehezebb az embereket kimozdítani az otthonaikból. Mi ezen kívánunk változtatni. Ezért pályáztunk az Erősödő Civil Közösségek program támogatására” – mondta el Arany Anita, az egyesület elnöke.
A támogatásból ötfordulós ügyességi, kulturális, és a településsel kapcsolatos vetélkedőt hirdettek, ahol családok, baráti társaságok vettek részt. A falu összes korosztályát megmozgatták, a kisiskolásoktól az idősebbekig, s mindenki a kedvét lelte benne.
![](https://www.emberseg.hu/wp-content/uploads/2019/07/received_390036374942488-786x1024.jpeg)
„A legnépszerűbb feladat az volt, amikor egy szabadon választott kézműves technikával kellett megformázni az unikális kazettás mennyezetű templomunkat, vagy egy, a falunkra jellemző szobrot, épületet” – mesélte Anita. „Az elkészült alkotásokból kiállítás nyílik, mivel fontosnak tartjuk, hogy a patapoklosiak büszkék legyenek arra, amit alkottak, s a jövőben is szívesen részt vegyenek egy-egy programban.”
Emellett az ECK keretében megújul a falu parkja, új padokkal, virágládákkal, szemetes edényekkel bővül.