Foglalkozása: team happines manager. És talán ez megmagyarázza, hogy néha miért szerencsés, ha az ember hivatása belefolyik a szabadidejébe is. Turnár Csilla olyan ember, aki nem viseli el, hogy ne segítsen ott, ahol tud. „Fáradhatatlan, energiadús, kimeríthetetlen. Attribútumai: mosoly – lelkesedés – önzetlenség” – jellemzik ismerősei. Csatlakozása óta nem pusztán oszlopos tagja a Pécs Bike Maffiának, de „környezetbarát motorja is, aki ott van minden megmozdulásban”. Bemutatjuk az Emberség-díj 2021 jelölteket.

Turnár Csilla igazi lokálpatrióta, abban az értelemben mindenképpen, hogy német szakos pedagógus és vendéglátós végzettségével a zsebében sem engedett a kínálkozó lehetőség csábításának, és Németország helyett Pécset választotta. A szervezés és emberekkel foglalkozás mindig közel állt hozzá, így hiába kezdett projektmenedzsment területen dolgozni egy pécsi informatikai cégnél, munkahelyén hamar megtalálták a személyiségéhez leginkább illő feladatok.

A Pécs Bike Maffiához négy évvel ezelőtt csatlakozott, miután egy ismerősét látta önkénteskedni a bringásoknál – akkori ablakukból ráláttak a főzéseknek helyszínt biztosító Szabadkikötőre. Az első érdeklődő látogatást gyorsan követték az újabb és újabb önkéntes szombatok. Ma már nemcsak az ő életében lett meghatározó, szép lassan családi programmá vált, férje és kamaszkorú gyermekei is a PBM-et erősítik.

A Pécs Bike Maffia fő tevékenysége, hogy adományozott alapanyagokból közösségi főzéseken készít meleg ételt rászoruló családoknak, amit aztán bringás önkéntesekkel szállítanak ki. A rászorulók listáját a területi szociális irodákkal együttműködve állították össze. Emellett a pécsi cégek társadalmi felelősségvállalását is ösztönzik.

Az önkéntesek és munkafolyamatok összehangolása jelentős koordinációt és logisztikát igényel, amiből Csilla is kiveszi a részét. Külön öröm számára, hogy egy befogadó csapatban teheti mindezt. Ahogy nemrég egy róla szóló, a Made in Pécsben megjelent portréinterjúban elmondta, sok olyan dolgot lát, aminek máshogy kellene lennie a világban, azonban nincs hatalmában befolyásolni. Nem tud házat építeni vagy munkát adni. A PBM-nél viszont néha enni tud adni rászoruló embereknek, meghallgatja őket, hogy ők is érezzék, részei a közösségnek.

A rászorulók támogatására szabadidejét nem kímélve fordítja rá a hétvégéit, teszi, amit és amikor éppen szükséges: hóban, esőben, mínuszban, pluszban, krumplit pucol, mosogat, bringát teker, cipekedik, fotóz és posztol, telefonál, leszervez ruhát, bútort, kaját, tanszert”. Mindezt a világ legtermészetesebb módján, őszintén és alázattal, egyszerűen emberségből.

Az Emberség-díj 2021-ről itt olvasható bővebb információ.