“Igyekszem érteni a folyamatokat, és próbálok az elveim mentén cselekedni”
Varga Gabriella, az Apolló Mozi vezetője is elvállalta idén az Emberség-díj védnöki szerepét. Pécs meghatározó kulturális intézményét vezeti úgy, hogy az emberi…
Varga Gabriella, az Apolló Mozi vezetője is elvállalta idén az Emberség-díj védnöki szerepét. Pécs meghatározó kulturális intézményét vezeti úgy, hogy az emberi…
Különleges civil-egyetemi együttműködésen alapuló tanulási egység született a pécsi szociálpszichológia mesterképzésben. Az öt évnyi oktatáson és kísérletezésen alapuló folyamatot először teljesítő hallgatók…
Jól kiválaszott filmekkel nem csak egy este válhat színesebbé. A kultúrkincsek közösséget teremtenek, filmélményt adnak és párbeszédet indítanak a fogyasztók közt. Így…