Fantasztikus emberekre és civil közösségekre érkezett be többtucatnyi jelölés a 2021-es Emberség-díj kapcsán. Az indoklásokat, javaslatokat, bemutatókat és jellemzéseket olvasva nem tudtunk másra gondolni, minthogy amíg ilyen rengeteg nagyszerű ember él a régióban, addig van remény a nyitott, toleráns, szolidáris és befogadó társadalomra. Hogy legyen bármilyen nehéz a helyzet, fokozódó a nyomás, a civil kurázsi és öntudat, az emberi humánum, a másikon segíteni akarás erősebb mindennél.

Idén sem volt könnyű dolga a döntnököknek, míg végül magánszemély és civil közösség kategóriában kiválasztották azt az öt-öt jelöltet, akik az Emberség-díj 2021 elismerésben részesülnek. Nem kis büszkeség számunkra, hogy az elmúlt hetekben bemutathattuk nektek ezeket a kivételes embereket, akik sokszor magukat sem kímélve munkálkodnak azon, hogy jobbá, egy kicsit boldogabb hellyé tegyék a világot, amiben élünk.

Közülük kategóriánként egy közösség és egy magánszemély részesül a 100-100.000 forintos pénzjutalomban, utóbbi pedig az Emberség-díjat jelképező, villanykörtét formázó szobrocskát is hazaviheti. Tartsatok velünk, az elismeréseket vasárnap, az Emberség Erejével Alapítvány 15. születésnapján, március 21-én jelentjük be 20 órakor a Facebook oldalunkon.

Az elmúlt két hétben egy-egy portré keretében bemutattuk a jelölteket, róluk itt olvashattok bővebben.

A díj történetéről, a jelölés menetéről és a kiválasztás folyamatáról itt található bővebb információ.

Az Emberség-díj 2021 védnökei Árkovits Amaryl és Simon Wintermans voltak, médiapartnere a Szabad Pécs.